last to know.♥ [10.rész - Elena szemszöge]

Hola!♥

Újra itt. :)♥

A gépen ülve sokat gondolkoztam. Ha nem Damonon, akkor azon, hogy nézhet ki a barátnője. Minden lehetőséget felvetettem magamban. A szőkétől a feketéig, mindent. Egyszerűen azt akartam, hogy mellette legyek, és, hogy többet nem akarom őt elengedni. Az út, ami nem is volt olyan hosszú, most mégis annak tűnt, és fárasztónak. A sok gondolkozás, az elmélkedés egy személyről, akihez aprócska remények fűznek. A kék szemű hercegemről, a csodaszép szeműről.

Igen, róla álmodozok, és ezt bekell magamnak is vallanom, hogyha róla van szó, nem vagyok egy könnyű eset. Irtóan hiányzik. Bár csak egy hónap telt el, nekem többnek tűnt. Most belegondolva, egy évnek is. Ezalatt az idő alatt, sok minden történhetett, aminek a feléről, tudni sem szeretnék. Mert ha belegondolok fáj, és fájni is fog, úgy érzem. Becsuktam a szememet, és csak akkor akartam kinyitni, mikor odaértünk. Mikor leszállt a gép, és szaladhatok hozzá, átölelhetem, és hozzábújva, biztonságban érezhetem magamat. Mert ez a legnagyobb vágyam, ebben a pillanatban. na, meg persze az, hogy ne legyen barátnője. De ezt 100%-osra, nem biztosíthatom magamnak. Sőt bele sem élhetem magamat, hiszen a legmagasabbról lehet, a legnagyobbat esni. És lehet, hogy én eszméletlenül nagyot esek…

Egy idő után, kinyílt a szemem, és a gép kezdett leszállni. Ezt a hangot vártam, már egy ideje, így boldogan szálltam le a gépről. A cuccaimat összeszedve, kezdtem el sétálni. Minden erőmmel rá koncentráltam, és nem tudtam a reakciómat, ha meglátom. De örülni fogok az biztos. Vagy nem. – gondolkoztam el, majd megfordultam, és ekkor megláttam őt, egy másik nő karjaiban. Nem akartam hinni a szememnek, nem akartam, hogy igaz legyen. Azt akartam, hogy egy rossz rémálom legyen, amiből hamarosan felkelek. De nem, nem az, mert nekem jött egy ember, és még mindig láttam, annak a lánynak a karjaiban. Valahogy kezdtem megbánni, hogy visszajöttem. Egy ideig moccanni sem bírtam, csak álltam ott, mint akit odaszögeztek, és nem bír mozdulni. Ő is észrevett, és ezzel már egymást néztük, de miért ennyire nehéz ez. Boldog volt, láttam rajta. Persze, megmondtam neki, hogy ne szomorkodjon, vagyis miattam főleg nem. És tessék, itt van, elszúrtam. Csodák csodájára, barátnője lett. És gyönyörű barátnője lett. Legszívesebben sírva elszaladtam volna, vagy visszaszálltam volna egy másik gépre, ami olyan messzire visz, amilyen messzire csak bír, hogy még eszembe se jusson a gondolat, hogy visszajövök. Pár perce, már itt állhattam, majd még újra ránéztem, és elindultam kifelé. Párszor visszatekingettem, látni akartam, még egyszer, hogy megbizonyosodjak róla, nekünk nincs közös jövőnk. Idegesített, hogy megint rossz döntést hoztam, hogy az egész életem most darabokban. De megérdemeltem. Én is ezt tettem vele. Szuper, visszakaptam. De megbántam, és fájt, hogy ezt tettem vele, de ez még rosszabb. A taxit vártam, és a sírás kerülgetett. Nem tudtam, hogy mit tegyek, merre menjek, mit csináljak. Ő érte jöttem vissza, csak ő miatta, és most ő sincsen, így megint semmi életem nincsen itt. Jó volt látni, de nem így akartam. És tessék, megtörtént amitől a legjobban féltem. Túllépett, én pedig most kezdem megtanulni, mi is az igazi szenvedés…

one in a million.♥ [9.rész - Damon szemszöge]

Hola!♥
Úh, de régen voltam. :\ Sajni, de mostanában nem tudtam sokszor jönni. Valami mindig lekötötte a figyelmemet, és talán ötletem sem volt. :S De most itt vagyok. :)

Újult erővel, kicsit összeszedve magamat. :D A történet ott folytatódik, ahol abbahagytam. Elena a gépen, Damon Iz-t várja...és stb. :)
Remélem, tetszik. :$♥

Nagyon vártam már, hogy Iz megérkezzen. Régen láttam, és már nagyon hiányzik. Talán, ez elfogadtatja velem, hogy nincs többé. – gondoltam magamban, majd beültem az autómba, és a reptérre siettem. Tudtam, hogyha Iz itt van az életem megváltozik, és jobb lesz. Vagyis ennél, már csak jobb lehet. Útközben beugrottam két darab kávéért, és miközben utam a reptérre vezetett, iszogattam félig forró kávémat. Mostanában eléggé nyugodt voltam, és sokat változott a hangulatom. Egyszer azt akartam,hogy egyedül hagyjanak, és átgondoljam, hogy mit teszek. Néha pedig annyira vágytam a társaságra, mint még soha semmi másra. Hát igen, ezt teszi velem ez a lány. És persze, már nem úgy kell néznem rá, hogy A lány, hanem egy lány a többiből. Mert igen, el kell felejtenem, túl kell lépnem, és Iz sem fogja tétlenül nézni, hogy szétszenvedem az életemet.

A reptérre érkezve, leállítottam az autót, majd még a kávémat iszogatva, hátradőltem az ülésbe. Gondolataim mindig körülötte forognak, és ez nagyon nem jó.

Mikor megittam, kiszálltam a kocsiból, majd bezárva azt, besiettem. Igen, mostmár várom nagyon Iz érkezését, ő biztos talál nekem majd egy másik lányt, aki miatt nem kell ennyit szenvednem.

Leültem, majd várni kezdtem. Eközben nézegettem a különös emberkéket. Egyszer szerelmespárok jöttek el előttem, akiken elmosolyodtam, de legszívesebben odaordítottam volna nekik, hogy utállak titeket. Persze, ha szétmennének, én attól nem lennék boldogabb. És ez mind a kis királylányom miatt van, aki elrabolta a szívemet.

Hamarosan egy sms-t kaptam, Isabellától, hogy a gépe hamarosan leszáll. Sóhajtottam egyet, majd felállva a székről, körülnéztem, és vártam, honnan fog ez a kis pöttöm támadni.

Miközben így nézegettem, valaki hátulról a nyakamba ugrott, majd meghallottam azt a kedves kis koboldos kuncogást, és tudtam, hogy ki lehet Ő.

-Hey, szállj le rólam, kis majom. – mondtam nevetve, majd megfordultam, és megszorongottam őt.

-Annyira jó újra látni. – mosolyogtam, majd szorosan magamhoz öleltem.

Iz csak mosolygott folyamatosan, és a mosolyából ítélve, rájöttem, mostmár nagy buli lesz az életem.

-Nem is vagyok kis majom. – ellenkezett nevetve, majd újra magamhoz öleltem. Ekkor pedig olyan dolog történt, amire nem számítottam. Megláttam Őt, azt A lányt, vagyis azt az egy lányt a sok közül. A szavam is elakadt, és a szívem hevesebben kezdett el verni. Nem értem, miért érzek így iránta, a másik pedig nagyon nem értek, hogy mit keres itt, egyáltalán.

Folyamatosan csak Őt néztem, majd egy idő után, ő is észrevett, és megtaláltuk egymás tekintetét. Igaz, kissé messzebb volt, de gyönyörű volt. Sohasem láttam, ilyen szépséget, mint ő. Eközben a világ megszűnt nagyjából létezni körülöttem, csak öleltem Iz-t, aki hamarosan a hátamon kezdett el egy picit dobolni.

-Hey, összetörsz. – mondta kicsit küszködve, majd elnevette magát.

-Jaj, bocsi. – mondtam kissé bocsánatkérően, de a szememet nem vettem le róla. Tudtam, hogy elfogok veszni benne, de az se biztos, hogy ez ő. Lehet, hogy képzelődök, lehet, hogy már – nem tudom – magyarázatot sem tudok rá adni, csak őt bámulom, és ő is engem, és innentől kezdve, nem tudom ezt az érzést, sehova sem tenni…

My All...♥[8.rész...Elena szemszöge]

Hola!♥

Kisebb kihagyás után, megérkeztem :) Remélem, tetszetős :)

Miután még felszállhattam volna a gépre, érzéseim kavarogtak. Egyáltalán vissza akarok én menni? Látni akarom, hogy mással van? Nem hinném, hogy ez lenne a leghelyesebb, de a szívem ezt súgta, és én pedig hallgatok rá. Visszamegyek, és beszélek vele.

Igazából az utóbbi napokban, próbáltam elterelni a gondolataimat, és vártam is egy-két napot ahhoz, hogy tényleg végiggondoljam mit akarok. Este próbáltam kikapcsolódni valami kisebb társasággal, de azt sem sikerült valami túl fényesen. Folyamatosan csak Ő járt a fejemben, mintha ez belém lenne programozva. És akárhányszor megkérdezték jól vagyok, mindig igennel válaszoltam. Persze, ez nem így volt, hiába beszéltem be magamnak, hiába akartam elhitetni mindenkivel ezt az oltári nagy hazugságot. Csak nem akartam őket untatni a lelki gondjaimmal, azzal, hogy mit érzek, és mennyire reménytelen vagyok.

Össze vagyok zavarodva, az egész életem felfordult. Olyan volt mint egy rossz film, amiben mostmár csak én vagyok a főhősnő, akire sosem talál rá a szerelem. De miért érzem ezt? Miért vagyok olyanba szerelmes, aki miatt elhagytam azt a helyet, ahova tartoztam? Miért vágyik a szívem csakis és csakis rá? Ezek a kérdések számomra teljesen megválaszolhatatlanok. Nem értem őket, és egyszerűen hiába akarok magyarázkodni, nem megy.

Az utóbbi időben, mintha kicseréltek volna. Nem ismertem se magamra, sem az érzéseimre, sem már a bennem lakozó személyre. Csakis egy lány voltam, akit már lassan nem is ismerek. Elvesztettem önmagamat, az eszemet, a józan gondolkozásomat, egy ember miatt. Aki talán már mással vigasztalódik, aki lehet, rég túltette magát rajtam, én pedig csak áltatom magamat, és úgy teszek mintha minden rendben lenne. Pedig ez egyáltalán nincs így…

Eddig visszafojtottam az érzéseimet, elhitettem magammal, hogy nem szeretem őt, most pedig folyamatosan zúdul rám ez az egész érzés áradat, én pedig nem tudok ellene mit tenni.

Végre tisztán akartam látni, azt akartam észrevenni magamban, ami igazán jó. Akárhányszor rá gondolok a szívem hevesebben dobog, és úgy érzem odaadnám mindenemet, az egész életemet azért, hogy vele lehessek.

Azért, hogy megöleljen, vagy csak rám mosolyogjon. Mégegyszer úgy szóljon hozzám mint ezelőtt. De tudom, ez már csak lehet álom, olyan amiből nem szabadulok. Sóhajtva néztem a hotel szobám ajtaját, majd utoljára lejátszódott magamban az egész, és eldöntöttem, én igazán ezt akarom.

Felkaptam a csomagjaimat, majd lassan az ajtó felé közeledtem, és úgy éreztem, ha már itt vagyok, nincs visszaút. Megfogtam a kilincset, majd bezárva az ajtót, beszálltam a liftbe. Gondolataim úgy mentek fel és le mint ezt a lift, és a szívem pedig hevesen vert. Miután kijelentkeztem, és minden dolgomat elvégeztem, elindultam.

Még meggondolhatod magad, még visszamehetsz ahonnan elindultál – gondolkoztam el, majd megráztam a fejemet, és határozottan léptem ki a hotelből. Mivel a taxit már előbb idehívattam, ezért már meg is érkezett, így elmondva úti célomat, csak hátradőltem, és vártam, mikor érünk a reptérre. Most már végleg eldöntöttem, hazamegyek, megkeresem, mindent elmondok, és lesz ami lesz.

A reptéren, előszedtem a jegyemet, majd elindultam, és amikor az indulást bejelentették, elindultam, hogy felszállhassak, és meghozzam életem – talán – egyetlen egyben legrosszabb és legjobb döntését… 

I belong to you...♥[7.rész....Damon szemszöge]

Hola!♥

Hát, megérkeztem. :) Úgy látszik mostanában ilyen egy nap kihagyással vagyok, persze nem mindig lesz így, remélem...na mindegy, remélem tetszetősre sikeredett. Igazából sok lényeget nem árul el :)

A telefonomra ébredtem, ami egy kicsit meglepett. Gyorsan előkutattam, majd még álmosan felvettem.

- Hallgatlak. – szóltam bele kissé kómásan, mikor valaki belesikított a telefonba, amitől hirtelen felugrottam.

- Damoon. – kiabált bele a kissé ismerős női hang, amitől először érthetetlenül néztem magam elé, majd mikor felismertem, elmosolyodtam.

- Igen, én vagyok az Iz. – mondtam kicsit nevetve, még mindig totál kómásan.

- Jajj, de jó… annyira hiányzol máár. – mondta még mindig – ahogy a hangján hallottam – teljesen túlpörögve, amitől mosolyogva meredtem magam elé.

- Nekem is. – mondtam, - És mikor látogatsz már meg? – érdeklődtem tőle, majd egy picit nyújtózkodtam, és eldőltem az ágyamon.

- Ma. – mondta még mindig túlpörögve, amitől totál meglepődtem. Nem számítottam rá, persze örültem, tényleg, de ez most meglepett.

- Hogy mi? És mikor? – tettem fel kérdéseimet, amitől egy kicsit elnevette magát. Iz mindig is jó hatással volt rám, sokszor segített ki a bulis éjszakáimból származó katasztrófákból, én pedig mindig is hálás voltam neki érte.

- Hamarosan indul a gépem. – mondta kissé lelkesebben, majd elmosolyodtam.

- Óh, ez szuper. – mondtam kissé boldogabban. – Akkor úgy látszik ma a reptérre is ki kell mennem. Igaz? – tettem fel feltételezésemből származó kérdésemet, még mindig mosolyogva meredve magam elé.

- Igen, ki is kell jönnöd érted. És ez nem kérés, ez parancs. – mondta nevetgélve, amitől én is egy picit nevettem, bár a kómás hangulatomtól önfeledten nem tudtam nevetni, de azért próbáltam valami olyasmit.

Teljesen feldobott az, hogy Iz hívott, hogy itt lesz. Legalább elfelejthetem… - gondolkoztam el, majd megráztam a fejemet. Nem akartam rá gondolni, nem akartam azt, hogy újra rosszkedvű legyek, nem akarok a szerencsétlen sorsom rabja lenni.

- Igen is. Kimegyek eléd. – mondtam nevetve.

- Akkor majd hívlak. Ott találkozunk. – mondta még lelkesen. – Ja, és öltözz ki .- nevetett mégegyszer, majd elköszönve egymástól letettem a telefont.

Még mindig feküdtem, és csak a falat bámultam, közben elgondolkoztam. Az utóbbi időben mintha jobban éreztem volna magamat, mintha minden gondolatomat a bulizás foglalta volna le, és nem Ő. Persze, ez totál helyes, hiszen erősnek kell lennem. Mégiscsak nem puhulhatok el a képzeleteimtől. Még pár percig gondolkozva kerestem magamnak valami ruhát, majd végül egy fekete farmernél és hozzá tartozó fekete ingnél döntöttem. A fürdőbe mentem, lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és még pár dolgomat elvégezve, vártam Iz hívását. Alig vártam, hogy megölelgessem a kis törpillámat, már nagyon hiányzott…

Because Of You...♥[6.rész...Elena szemszöge]

Hola! ♥

Hát, itt egy újabb rész féleség....remélem, tetszik. :)

Sokat gondolkoztam…

Az utóbbi időben teljesen nem ismertem magamra, egyfolytában egy embertől függött az egész kedvem. Ez pedig nem más volt mint Damon. Nem értettem, miért érint meg ő engem ennyire, de nem vagyok önmagam. Teljesen nem, és ez megrémiszt.

Sokszor a bulizásba fojtottam a bánatomat, vagy esetleg valamilyen italba, de az sem segített. Nem értettem,hogy a sokszor átgondolt, helyesnek vélt döntést, most úgy érzem, hogy életem legrosszabb döntése volt.

De nem mehetek vissza, mert már eltelt pár hét, és szeretnék abba az illúzióba élni, abba a reménybe, amit elképzeltem magamnak. Vagyis, hogy boldog valamilyen nővel..

Bár így belegondolva, én ezt nem is szeretném. Nem akarom, látni, hogy más nő öleli, meg ilyesmik…

Egyszerűen megőrültem, kész…én nem szerethetem őt, vagyis szerethetem, de annak meg mi értelme? Én akartam eljönni, hogy távol legyek tőle, hogy ne szeressem meg, és, hogy ne okozzak neki csalódást, erre még jobban megszeretem. Hihetetlen egy érzéseim vannak nekem.

Csak üldögéltem a szobámba, miközben a hajamat fésültem ki. A gondolat, hogy visszamegyek, egyszerű meteorként érinti az egész testemet, valamilyen teljes átalakulásként. Nem értettem miért akarok ennyire visszamenni, ennyire a közelébe lenni. A legutóbbi találkozásunkkor is, lehet, hogy megbántottam. És most már tuti, hogy túllépett rajtam.

Egy hirtelen gondolattól vezérelve, felálltam az ágyamról, majd a bőröndömhöz siettem. Igen, hazamegyek. Hozzá. Ez lesz a legjobb döntés. Még ha megkell látnom azt a fájdalmas tényt, hogy egy nővel van. Összepakoltam a cuccaimat, és lassan mikor mindennel kész voltam, úgy éreztem, holnap elindulok.

Megkeresem őt, és elmondok neki mindent. A zavaros érzéseimet, a baljós képzelgéseimet, egy nyitott könyv leszek előtte.

Ez a legnagyobb vágyam, és semmi más ebben a pillanatban. Kissé türelmetlenül nézegettem az órámat, azt akartam, hogy az idő repüljön, minél gyorsabban, én pedig vele lehessek. Ez a pár hét sok mindenre ráébresztett, de valakivel meg kell beszélnem, és ez a valaki Ő lesz. Egyfajta vallomás, ami a zavaros érzéseimet tárja elé. Érdekes lesz, az biztos. Lefeküdtem az ágyra, majd a bőröndöket nézve, az óra másodpercenkénti kattogását hallgattam. Azt akartam, hogy holnap legyen, és indulhassak a legközelebbi géphez, ami visszarepít oda, ahonnan jöttem…

Breakaway...♥[5.rész...Damon szemszöge]

Hola!♥

Hát itt van valami új rész féleség...remélem tetszik. :))

Az utóbbi napokban felszabadultnak éreztem magamat.

Talán túlságosan is. Úgy érzem hallgattam Mike-ra, és most az egyszer az eszemmel gondolkoztam a szívem helyett. Ha a szívemmel gondolkoztam volna, akkor még mindig a szobában gubbasztanék, és azt várnám, mikor jön vissza. De most ki kell kapcsolódnom. Úgy érzem, ő is szabadságra vágyott, akkor én nem akadályozhatom meg. És magamat sem…

Nem tudom mi üthetett belém, egyszerűen úgy érzem itt az ideje másképp felfognom a dolgokat. Nem várhatok rá örökké, egyszer biztosan visszajön. Bár lassan kezdtem beletörődni abba, hogy elvesztettem őt. Hogy többé nem láthatom…

A múltkori eset után, Mike magyarázott nekem még egy sort, arról, hogy mennyire elvesztettem önmagamat, én pedig úgy éreztem, ezt nem engedhetem meg.

Mivel az eszem azt súgta, hogy próbáljak felejteni, élvezzem az életet, ezért most az egyszer hallgatok rá. Mi van akkor, ha Ő jól érzi magát? Ha már van egy pasija, akit szeret, és aki szereti őt? Én nekem pedig nem szabad szomorkodnom, depisnek lennem, egyetlen nő miatt sem. Még ha az a nő, az tényleg az a NŐ…akire már lassan hónapok óta várok.

Szívem legmélyén persze még mindig szeretem, sőt mindig is szeretni fogom, de nem élhetem így az életemet.

Ma is elmegyek, jól érzem magamat, arra az egy-két órára, kikapcsolom minden szerelmi szálat az agyamban, és végre jól érzem magam.

Mert nem megy itthon ülnöm, bár még magyarázom magamnak, hogy nem lesz ez a legjobb, de tudom.

Minden megváltozott, és ő érte változok meg. Gondolom, Ő is ezt akarná…És Ő érte bármit megtennék. Enyhe rosszkedvemet felváltotta a féktelen hajnalig tartó bulizás, amit legalább nem egyedül kell átvészelnem…

I'm here without you...♥[4.rész...Damon szemszöge]

Hola! ♥
Na, megérkeztem. :) Jó olvasgatást. :)) Kicsit olyan furinak sikeredett, de remélem azért tetszik. :)

Napok, vagy hetek teltek el, amióta nem láttam. Fogalmam sem volt, amióta itt hagyott, teljesen eltűnt az időérzékem.

Így utólag rájöttem, hogy mikor elment, valamit magával vitt…később rájöttem, hogy a szívemet.

Úgy éreztem magamat mintha nem is élnék, csak folyamatosan járkáltam a házba, mint valami teljesen különálló személy.

Őrjítően hiányzott, nem is hittem volna, hogy valaki ennyire fog hiányozni. De most itt vagyok, és Ő miatta bánkódom.

És még a ma estét is túl kell élnem…

Mivel mostanában nem nagyon mozdultam ki itthonról, ezért az utóbbi időben Mike felkeresett, azzal, hogy menjünk el bulizni. Úgy éreztem a hangján, hogy ez inkább parancs volt, mint kérés…

Persze ő is totál érthető. Ő szerinte senki miatt nem éri meg ennyire bánkódni, még ha az egy lány is. Hát igen, lehet, hogy igaza van, és valószínű nem emlékszik arra, hogy mit csinált akkor mikor Lina – a drágalátos ex – itt hagyta őt. Valószínűleg már régen elfelejtette, de mivel akkor én hoztam vissza őt az életbe, lehet, hogy ő is ezt akarja tenni velem.

Valahogy túlélem. – gondolkodtam el magamban, egy kicsit azon röpke gondolatok között, amikor nem rá gondoltam. És azok a gondolatok, amik nem róla szóltak nagyon kevesek voltak.

Remélem, Mike most nem várja el, hogy szedjek fel egy nőt, és próbáljam vele elfeledtetni, Elenát. Mert akkor nevezhetjük ezt egy LEHETETLEN KÜLDETÉSNEK.

Idáig, nem mondtam ki a nevét, de most, hogy kimondtam, csak rosszabbul érintett. Az ölelése még mindig hatással volt rám, ennyi idő alatt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ez az egész miért nem jelent neki semmit. Miért nem érzi ezt az egészet, amit én az idő alatt míg a közelében vagyok, folyamatosan érzek. A heves szívdobogást, a jó érzést, ami élettel tölt el, mikor meglátom, vagy esetleg a folyamatosan idegességet, amiatt, hogy elszúrok valamit.

És Ő mégsem érzi ezt. Ez már annyira.. hogy is mondjam…néha kissé rossz. Sőt mindig rossz.

Gondolataimból feleszmélve az órámra néztem, ami majdnem fél 10-et mutatott, így elkezdtem keresni magamnak valami ruhát.

Talán tényleg igaza van Mike-nak, erre a kis időre ki kell vernem őt a fejemből, és végre jól éreznem magamat. Meg akartam fogadni magamnak, hogy elfelejtem egy kis időre, de ez a kérés olyan lett volna számomra, mintha azt kérték volna, hogy azt felejtsem el akit nem is ismerek. Szóval, teljesen és totálisan lehetetlen.

Mikor készen voltam, csak leültem, és vártam, mikor állít be egy kisebb csoporttal, akik mind féktelen nagy bulizásra vágynak.

Nem kell ez nekem, nagyon nem. Vagy mégis? Fogalmam sincsen, de lehet, hogy segíteni fog, lehet, hogy még jobban ártani, Mike-ért megteszem, mert megígértem neki. És ha nehezen is, de megtartom az ígéretemet…