Breakaway...♥[5.rész...Damon szemszöge]

Hola!♥

Hát itt van valami új rész féleség...remélem tetszik. :))

Az utóbbi napokban felszabadultnak éreztem magamat.

Talán túlságosan is. Úgy érzem hallgattam Mike-ra, és most az egyszer az eszemmel gondolkoztam a szívem helyett. Ha a szívemmel gondolkoztam volna, akkor még mindig a szobában gubbasztanék, és azt várnám, mikor jön vissza. De most ki kell kapcsolódnom. Úgy érzem, ő is szabadságra vágyott, akkor én nem akadályozhatom meg. És magamat sem…

Nem tudom mi üthetett belém, egyszerűen úgy érzem itt az ideje másképp felfognom a dolgokat. Nem várhatok rá örökké, egyszer biztosan visszajön. Bár lassan kezdtem beletörődni abba, hogy elvesztettem őt. Hogy többé nem láthatom…

A múltkori eset után, Mike magyarázott nekem még egy sort, arról, hogy mennyire elvesztettem önmagamat, én pedig úgy éreztem, ezt nem engedhetem meg.

Mivel az eszem azt súgta, hogy próbáljak felejteni, élvezzem az életet, ezért most az egyszer hallgatok rá. Mi van akkor, ha Ő jól érzi magát? Ha már van egy pasija, akit szeret, és aki szereti őt? Én nekem pedig nem szabad szomorkodnom, depisnek lennem, egyetlen nő miatt sem. Még ha az a nő, az tényleg az a NŐ…akire már lassan hónapok óta várok.

Szívem legmélyén persze még mindig szeretem, sőt mindig is szeretni fogom, de nem élhetem így az életemet.

Ma is elmegyek, jól érzem magamat, arra az egy-két órára, kikapcsolom minden szerelmi szálat az agyamban, és végre jól érzem magam.

Mert nem megy itthon ülnöm, bár még magyarázom magamnak, hogy nem lesz ez a legjobb, de tudom.

Minden megváltozott, és ő érte változok meg. Gondolom, Ő is ezt akarná…És Ő érte bármit megtennék. Enyhe rosszkedvemet felváltotta a féktelen hajnalig tartó bulizás, amit legalább nem egyedül kell átvészelnem…

I'm here without you...♥[4.rész...Damon szemszöge]

Hola! ♥
Na, megérkeztem. :) Jó olvasgatást. :)) Kicsit olyan furinak sikeredett, de remélem azért tetszik. :)

Napok, vagy hetek teltek el, amióta nem láttam. Fogalmam sem volt, amióta itt hagyott, teljesen eltűnt az időérzékem.

Így utólag rájöttem, hogy mikor elment, valamit magával vitt…később rájöttem, hogy a szívemet.

Úgy éreztem magamat mintha nem is élnék, csak folyamatosan járkáltam a házba, mint valami teljesen különálló személy.

Őrjítően hiányzott, nem is hittem volna, hogy valaki ennyire fog hiányozni. De most itt vagyok, és Ő miatta bánkódom.

És még a ma estét is túl kell élnem…

Mivel mostanában nem nagyon mozdultam ki itthonról, ezért az utóbbi időben Mike felkeresett, azzal, hogy menjünk el bulizni. Úgy éreztem a hangján, hogy ez inkább parancs volt, mint kérés…

Persze ő is totál érthető. Ő szerinte senki miatt nem éri meg ennyire bánkódni, még ha az egy lány is. Hát igen, lehet, hogy igaza van, és valószínű nem emlékszik arra, hogy mit csinált akkor mikor Lina – a drágalátos ex – itt hagyta őt. Valószínűleg már régen elfelejtette, de mivel akkor én hoztam vissza őt az életbe, lehet, hogy ő is ezt akarja tenni velem.

Valahogy túlélem. – gondolkodtam el magamban, egy kicsit azon röpke gondolatok között, amikor nem rá gondoltam. És azok a gondolatok, amik nem róla szóltak nagyon kevesek voltak.

Remélem, Mike most nem várja el, hogy szedjek fel egy nőt, és próbáljam vele elfeledtetni, Elenát. Mert akkor nevezhetjük ezt egy LEHETETLEN KÜLDETÉSNEK.

Idáig, nem mondtam ki a nevét, de most, hogy kimondtam, csak rosszabbul érintett. Az ölelése még mindig hatással volt rám, ennyi idő alatt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ez az egész miért nem jelent neki semmit. Miért nem érzi ezt az egészet, amit én az idő alatt míg a közelében vagyok, folyamatosan érzek. A heves szívdobogást, a jó érzést, ami élettel tölt el, mikor meglátom, vagy esetleg a folyamatosan idegességet, amiatt, hogy elszúrok valamit.

És Ő mégsem érzi ezt. Ez már annyira.. hogy is mondjam…néha kissé rossz. Sőt mindig rossz.

Gondolataimból feleszmélve az órámra néztem, ami majdnem fél 10-et mutatott, így elkezdtem keresni magamnak valami ruhát.

Talán tényleg igaza van Mike-nak, erre a kis időre ki kell vernem őt a fejemből, és végre jól éreznem magamat. Meg akartam fogadni magamnak, hogy elfelejtem egy kis időre, de ez a kérés olyan lett volna számomra, mintha azt kérték volna, hogy azt felejtsem el akit nem is ismerek. Szóval, teljesen és totálisan lehetetlen.

Mikor készen voltam, csak leültem, és vártam, mikor állít be egy kisebb csoporttal, akik mind féktelen nagy bulizásra vágynak.

Nem kell ez nekem, nagyon nem. Vagy mégis? Fogalmam sincsen, de lehet, hogy segíteni fog, lehet, hogy még jobban ártani, Mike-ért megteszem, mert megígértem neki. És ha nehezen is, de megtartom az ígéretemet…

Lonely...♥[3.rész...Elena szemszöge]

Hola! ♥
Na, most jövök másodszor...Ez a rész kicsit más, hiszen az egész Elena szemszögéből történik. :)

Miután már nem találkoztam Damonnel, kezdett kicsit aggasztani a helyzet.

Végül is nem tudtam miért utazok el, egyszerűen fogalmam sincsen miért is menekülök ettől az egésztől. Van, hogy rossz döntéseket hozok, de ez jónak tűnt…idáig.

A gépen ülve néztem ki az ablakon, miközben Damon arca járt a fejemben, mint akit teljesen megbabonázott. Kicsit megrémített, hogy Ő róla gondolkozom, hiszen sohasem tettem. Hátradőltem, majd próbáltam másra gondolni, de az ölelése járt a fejemben, és az utolsó szavai.

Hiába, fogalmam sem volt, hogy mi bajom van. A szakadó esőben szállt le a gépem, én pedig gyorsan fogtam egy taxit, és megmondva neki a hotel nevét, csak bámultam is továbbra ki az ablakon.

Miért érdekel engem egyáltalán ő? Soha nem érdekelt, vagyis ennyire mint most, biztosan nem. Egyre jobban kezdtem érezni, hogy ez az utazás, nem egy jó ötlet volt, de ezeket a gondolatokat próbáltam minél előbb elhessegetni. Még, hogy nem jó? Talán életem legjobb döntése…

Miután kiszálltam a taxiból, kifizettem, majd felmentem a hotelbe, és ledőltem az ágyamra.

A legfurább mégis az volt, hogy miért csak akkor kezdett el érdekelni, amikor elutaztam. Eddig miért nem jelzett a szívem, valamilyen érdeklődést felé? Miért hallgattam mindig az eszemre, ami folyamatosan azt hajtogatta, hogy jöjjek el, és éljek nélküle. Mert mindenkinek így lesz a legjobb, főleg nekem.

De nem…most mégis, nekem rossz. És csak azért rossz, mert nem hallgattam a szívemre, hanem kizártam inkább azokat a dolgokat, amik a szívemmel kapcsolatosak, hogy az eszemre tudjak hallgatni.

Most az egyszer becsapott. De rendesen. – gondolkoztam el, miközben folyamatosan a falakat bámultam. Túlságosan magányosnak éreztem magamat, és hirtelen valamilyen rossz érzés fogott el, amit csak akkor érzek, mikor Damonre gondolok. Egy rossz érzés, ami talán néha jó is. Pedig nem érzem, hogy szeretném, vagy már megint az eszem szórakozik velem. Mert tudom, hogy az lenne az ésszerű, ha nem foglalkoznék vele. Nem akarok benne reményeket kelteni, sem becsapni őt. Azt akarom, hogy boldog legyen…nélkülem. Azt akarom, hogy ne várjon rám, hogy ne érezze azt, amit most.

Hanem találjon egy másik lányt, aki viszont szereti őt.

De én ezt nem akarom. – eszméltem fel, majd felültem az ágyon. Valahogy segítenem kell magamon, ezért úgy döntöttem, egy forró fürdő megfogja oldani a problémámat. A fürdőbe siettem, majd elkezdtem engedni magamnak a vizet, miközben a csapra támaszkodva, a tükörbe néztem, kifejezéstelen arcomat. Érzéseim zavarosak voltak, egyszer így, egyszer úgy váltakoztak. De én nem akarok kételyek közt élni, tudni akarom, mit érzek, tudni akarom miért is jöttem el, és miért nem maradtam ott, ahol van egy olyan személy, aki saját magánál is jobban szeret…

Stay with me...♥ [2.rész...Damon szemszöge]

Hola!♥
Hát mondhatni, itt van egy újabb rész. A tegnapinak valamennyire folytatásának nevezném. :)


Hát elérkezett a nagy nap…

Ha lehet mondani, valakire, hogy ideges, akkor én totál az vagyok. Miután felöltöztem egy fekete farmerbe, és egy bőrdzsekibe, úgy éreztem, itt az ideje, hogy rendbe tegyek magamba mindent.

Fél 7 volt, én pedig az őrület határán voltam ezzel kapcsolatban. Mi van ha elszúrom? Bár, nem hinném, hogy eltudnám szúrni azt, ami már eleve el van szúrva…

Lassan a telefonomhoz kaptam, majd gondolataim akörül forogtak, hogy Elenát hívjam, vagy beszéljek előbb Mike-al. Végül az utóbbinál döntöttem. Mike volt az a barát, akire számíthattam bármiben, bár mostanában nem sokat beszéltünk. Engem lekötött Elena, őt pedig azt hiszem a fotózás. Gyorsan beütöttem a számot, majd idegesen járkáltam fel-le a szobába, miközben arra vártam, hogy valaki megszólaljon a vonal túlsó végén.

- Hello. – köszönt egy álmos hang, amin kénytelen voltam elmosolyodni.

- Hello Mike. Most keltél? – érdeklődtem tőle, bár szerettem volna neki Elenáról beszélni, egyszerűen még nem ment.

- Ja,ja…valami olyasmi. – felelte Mike, én pedig leültem az ágyamon.

- Ráérsz? – kérdeztem tőle kissé félénkebben, és csak abban reménykedhettem, hogy nem mond NEM-et.

- Igen, azt hiszem ráérek. Hallgatlak. – mondta kissé kedvesebb hangon, majd sóhajtottam egyet, és hozzákezdtem.

- Ma Elenával vacsorázok. – kezdtem bele, kissé bizonytalanul.

- Ooh, és?? – kérdezett vissza.

- Éés, hát…tökre ideges vagyok. De tényleg. Mi van ha elszúrom? Még az a kicsi remény is, ami ott lebeg vele kapcsolatban, az is hirtelen eltűnik. – magyarázkodtam. Na, igen. Pont ettől féltem, nem akartam elveszíteni, sőt semmi ilyesmi. Egyszerűen azt akartam, hogy a közelében lehessek, hogy ugyanúgy szeressen, ahogyan én Őt.

- Figyelj, ne légy ideges. Minden a legnagyobb rendben fog sikerülni. – próbált nyugtatni, bár egy pillanatig, még el is hittem, de aztán mégis kételkedni kezdtem magamban.

- Gondolod? – kérdeztem kissé érdeklődve, mert nem hittem volna, hogy minden tökéletes lesz. Persze, annak kell lennie. Bár, ha vele vagyok, az már maga TÖKÉLETES.

- Nem gondolom, Damon. Tudom. – felelte kissé határozottabban, majd elmosolyodtam, és az órámra néztem.

- Hát, köszönöm. De most le kell tennem, fel kell még hívnom Őt. – mondtam, majd elköszönve tőle, idegesen kezdtem el járkálni. Nem hiszem el, hogy ennyire nem lehet megnyugodni. Miért vagyok ennyire ideges? Egyik vacsorán sem voltam ennyire ideges, csak akkor mikor vele voltam. De ez így nem mehet tovább. Valahogy lehiggadok, és minden tökéletes lesz, ahogy Mike mondta.

Újra magamhoz vettem a telefonomat, majd felhívtam Őt. Mikor felvette, nagyot dobbant a szívem, és ez kissé furán érintett.

- Szia. Damon vagyok. – mondtam félénken, hátha azért nem ismer fel.

- Oh, szia Damon. – mondta kedvesen, én pedig egyre idegesebb lettem.

- Szóval, kész vagy? Mehetek érted? – érdeklődtem tőle, majd vártam a válaszát, miközben a szekrényemnek dőltem neki.

- Igen, készen vagyok. – felelte, amitől megörültem.

- Rendben, akkor hamarosan ott leszek. - mondtam egy kis csend után.

- Jó, várlak…

Elköszönve egymástól letettem a telefont, magamhoz vettem egy csokor virágot, amit sikerült beszereznem, majd azzal a tudattal, hogy vár engem, mosolyogva beszálltam a kocsimba, és a háza felé hajtottam. Kezdett az idegesség, egyfajta örömbe átmenni, és kezdtem másképp felfogni a dolgokat. Mikor megérkeztem, mély levegőt vettem, majd próbáltam laza maradni. De nem nagyon ment.

Becsöngettem, és vártam, hogy szívem hölgye ajtót nyisson. Mikor kinyitotta csak csodálkozva néztem rá. Gyönyörű volt, és nem nagyon tudtam levenni rólam a szememet. Egy kis idő után, mikor kezdett a csend eléggé kínossá válni.

- Hát, szia. Gyönyörű vagy . –néztem mégegyszer végig rajta, amin elmosolyodott.

- Köszönöm. – felelte mosolyogva, én pedig legszívesebben elszaladtam volna.

- Virágot, a virágnak. – mondtam vigyorogva, miközben odaadtam neki a virágot.

- Ez gyönyörű. – mondta kicsit lelkesebben, - beteszem egy vázába, és jövök. – mondta gyorsan, én pedig csak bólintottam, és mosolyogtam rá, mint valami hülye gyerek. Legszívesebben ebben a pillanatban elástam volna magamat a betonba, de próbáltam laza maradni. Még mindiig…

Mikor kiért, mosolyogva az autóhoz mentünk, ajtót nyitottam neki, és mikor beszállt mosolyogva néztem rá. Túl kell lépnem az idegességemen, és életem legjobb napjának kell lennie. Elenával vagyok. A lánnyal akit szeretek. Ezt nem felejthetem el…

Miután megérkeztünk az étterembe, együtt mentünk be, majd mikor megrendeltük az ételt, eléggé csendes volt minden. Egy kis idő után, én törtem meg a csendet, bár értelmeset nem nagyon tudtam volna.

- Hát. – kezdtem bele, amitől felnézett rám, - mesélj magadról egy picit. – kértem őt, majd félénken mosolyogtam rá.

Totál káosz. – állapítottam meg magamban. Majd mikor elkezdett mesélni magáról, úgy néztem őt, mint valami csodát. Bár nekem ő az is volt. De az utolsó szavain, kissé elkomorodtam.

- Elutazol? – kérdeztem vissza kissé értetlenül, majd mikor bólintott csak értetlenül néztem továbbra is rá.

- De miért? – kérdeztem, hátha kitudok szedni belőle valamit, de aztán kissé elgondolkoztam – persze tudom, hogy semmi közöm hozzá.

Úgy éreztem ez az egész, hogy elmegy mind miattam van. Gondolom idegesíti a folytonos közelségem, az, hogy mindig újabb és újabb trükköket találok ki arra, hogy megszerezzem magamnak, és gondolom ez kényelmetlen neki.

- Miattam? – kérdeztem meg végül, hiszen tudnom kellett volna.

- Nem, nem miattad. – felelte lassan, bár látszott rajta, hogy ebben a válaszban ő is bizonytalan. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem hittem el, hogy így is nehéz élnem nélküle, de ha elmegy, akkor még nehezebb lesz. Kezdtem rosszul érezni magamat ,emiatt, de nem akartam, hogy lássa ezt rajtam. Mivel rendes okot nem ad az utazására, ezért nem akarom belőle kiszedni. De gondolom ebben az okban, az én állandó nyavalygásom is benne van.  

- És mikor mész? – kérdeztem meg végül, csüggedten. Nem tudtam volna most jó pofizni, mosolyogni meg főleg nem, mikor legbelül őrjöngtem. Főleg magam miatt, hogy- hogy lehetek ekkora marha, hogy ennyire rátapadtam, és ezt még észre se vettem. Úgy éreztem ezek az okok, nem is igazi okok, csak kifogások, hogy ne kelljen az igazságról beszélnie. Az igazság pedig az, hogy megunt engem.

- Holnap. – felelte, miközben beleivott az italába.

Kicsit értetlenül kaptam a fejemhez, nem tudtam mit mondani. Rosszul érintett, nagyon is. Egy kis idő után, az ő hangjára lettem figyelmes.

- Jobb lesz ha megyek. – mondta kissé félénken.

Igazából fogalmam sem volt, hogy mi lehetett volna a legjobb. Ha azt mondom, maradjon. Vagy hagyom menni. De mivel úgy éreztem az oka, az utazásának, miattam van, ezért hagytam őt menni. Miután kifizettem az ételünket, elhagytuk az éttermet, és a hazafelé utazás hihetetlenül csendes volt.

Nekem az utazáson kattogott az agyam, és egyszerűen nem hittem el, hogy itt akar hagyni. Persze, nem vagyunk együtt, de ez most mégis más volt. Leálltam a háza előtt, majd rám nézett.

- Köszönöm a vacsorát. Majd beszélünk. – mondta mosolyogva, majd átölelt. Ölelésétől kissé nyugodtabb voltam, de mikor elszakadt karjaimból, ismét üresnek és jelentéktelennek éreztem magamat. Megvártam, míg bemegy az ajtón, majd minden gondolatommal elindultam hazafelé. Érzéseim zavarosak voltak, csak azt tudtam, nem akarom Őt elveszíteni. Miután hazaértem, leültem, és csak bámultam ki a fejemből.

Holnap elmegy, és talán soha többet nem láthatom. Nem ölelhetem át, nem láthatom mosolyát, nem hallhatom a hangját. Egyszerűen minden aminek eddig értelme volt, elveszett számomra ebben a pillanatban. 

I am nothing, without you...♥[1.rész - bevezető. - Damon szemszöge]

Vannak olyan pillanatok, mikor egy embernek többet jelent egy másik személy, saját magánál. Ez a személy számomra Elena volt, akiért bármit megadtam volna. Barna szeme, selymes haja, mosolya, elvarázsolt teljesen. Őrültnek éreztem magam tőle, talán jobban is mint kellett volna. Később kiderült, hogy ez a lány, aki engem ennyire elvarázsol, nem érzi ugyanezt. És hát ez kissé rosszul érintett. Bár, én sosem voltam az a bőgjünk 3 napon keresztül, egy nő miatt, most mégis az kerülgetett. Mert ő nem egy lány volt, hanem A LÁNY. Az, akiért bármit feladtam volna, akivel csak boldog lehettem volna…

De hát úgy érzem, ez van. Nem lehet, minden tökéletes, de ez sem vette el a kedvemet attól az érzéstől, hogy megszerezzem őt. Talán még jobban is szerettem, hiszen olyan elérhetetlen volt számomra, olyan távoli.

Emlékszem mindenre vele kapcsolatban. Már az első találkozásnál is elbővült. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat, de míg bennem egyre nagyobb volt az érzés iránta, ő egyre jobban nem érzett semmit.

Erre csak akkor jöttem rá, mikor Ő saját maga mondta el. Bár lehet, hogy jobb lett volna mástól megtudni ezt a kegyetlen igazságot. És fogalmam sem volt, hogy miért kell nekem pont, Ő, mikor drága testvérem szerint, én bárkit megkaphatnék, csak kívánnom kellene.

De nekem nem kell bárki, nekem csak Ő kell…

Van az a dolog, nem tudom, hogy mennyire hallottatok róla, hogy az a baj az emberekben, hogy mindig az kell nekik, amit nem kaphatnak meg. Hát, aki ezt mondta, teljesen igaza volt, hiszen én hülye, arra vágytam, és vágyok most is, akit nem kaphatok meg.

Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy, hogyan hódíthatnám meg, ezt a bájos teremtést. Sok elképzelésem volt, amik talán be is váltak volna, de ezek egy perc alatt eltűntek, mikor elmondta, hogy nem érzi ezt az egészet, amit én.

Gondoltam virágokra, esetleg csak egy úgynevezett baráti vacsorára - persze nekem cseppet sem lett volna baráti – de tegyük fel a rend kedvéért, hogy mindez csak baráti vacsorázás.

Na, de a vacsora be is vált, hiszen holnap, 7-kor találkozunk, egy közeli étterembe.

Hm, hát eléggé érdekes lesz, és felettébb különös is. És most, hogy tudom, nulla esélyem a szeretett hölgyikémnél, menjek el.

De ott leszek, nem hátrálhatok meg. Megszerzem őt, mert szeretem.

De nehogy azt higgyétek, hogy én mindig ilyen, egy nőt szeretek típus voltam. Dehogy is…csak aztán találkoztam vele, és szépen az eddigi életmódom, az eddigi terveim szépen-sorban eltűnni kezdtek.

És lettem én, az érzelmes fickó, aki most itt ül, és totál be van pörögve a holnap esti vacsora miatt.

Mindegy, tényleg érdekes lesz…

Halihóó.♥

Hola! ♥

Szóval, itt egy új blog...amire az én kis történetemet fogom írni. Egyenlőre nem szeretnék semmit sem elárulni az egészről, maradjon meglepetés! :D Remélem, mindenki szereti a meglepetéseket! ♥ Eddig még nagyon gyengusz az egész összeállítás, de alakítgatom, tervezgetem, és remélem hamarosan, minden a helyén lesz!! :)♥

Addig is jók legyetek. :D 

Pusszancs, Katerinaa.♥