I'm here without you...♥[4.rész...Damon szemszöge]

Hola! ♥
Na, megérkeztem. :) Jó olvasgatást. :)) Kicsit olyan furinak sikeredett, de remélem azért tetszik. :)

Napok, vagy hetek teltek el, amióta nem láttam. Fogalmam sem volt, amióta itt hagyott, teljesen eltűnt az időérzékem.

Így utólag rájöttem, hogy mikor elment, valamit magával vitt…később rájöttem, hogy a szívemet.

Úgy éreztem magamat mintha nem is élnék, csak folyamatosan járkáltam a házba, mint valami teljesen különálló személy.

Őrjítően hiányzott, nem is hittem volna, hogy valaki ennyire fog hiányozni. De most itt vagyok, és Ő miatta bánkódom.

És még a ma estét is túl kell élnem…

Mivel mostanában nem nagyon mozdultam ki itthonról, ezért az utóbbi időben Mike felkeresett, azzal, hogy menjünk el bulizni. Úgy éreztem a hangján, hogy ez inkább parancs volt, mint kérés…

Persze ő is totál érthető. Ő szerinte senki miatt nem éri meg ennyire bánkódni, még ha az egy lány is. Hát igen, lehet, hogy igaza van, és valószínű nem emlékszik arra, hogy mit csinált akkor mikor Lina – a drágalátos ex – itt hagyta őt. Valószínűleg már régen elfelejtette, de mivel akkor én hoztam vissza őt az életbe, lehet, hogy ő is ezt akarja tenni velem.

Valahogy túlélem. – gondolkodtam el magamban, egy kicsit azon röpke gondolatok között, amikor nem rá gondoltam. És azok a gondolatok, amik nem róla szóltak nagyon kevesek voltak.

Remélem, Mike most nem várja el, hogy szedjek fel egy nőt, és próbáljam vele elfeledtetni, Elenát. Mert akkor nevezhetjük ezt egy LEHETETLEN KÜLDETÉSNEK.

Idáig, nem mondtam ki a nevét, de most, hogy kimondtam, csak rosszabbul érintett. Az ölelése még mindig hatással volt rám, ennyi idő alatt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ez az egész miért nem jelent neki semmit. Miért nem érzi ezt az egészet, amit én az idő alatt míg a közelében vagyok, folyamatosan érzek. A heves szívdobogást, a jó érzést, ami élettel tölt el, mikor meglátom, vagy esetleg a folyamatosan idegességet, amiatt, hogy elszúrok valamit.

És Ő mégsem érzi ezt. Ez már annyira.. hogy is mondjam…néha kissé rossz. Sőt mindig rossz.

Gondolataimból feleszmélve az órámra néztem, ami majdnem fél 10-et mutatott, így elkezdtem keresni magamnak valami ruhát.

Talán tényleg igaza van Mike-nak, erre a kis időre ki kell vernem őt a fejemből, és végre jól éreznem magamat. Meg akartam fogadni magamnak, hogy elfelejtem egy kis időre, de ez a kérés olyan lett volna számomra, mintha azt kérték volna, hogy azt felejtsem el akit nem is ismerek. Szóval, teljesen és totálisan lehetetlen.

Mikor készen voltam, csak leültem, és vártam, mikor állít be egy kisebb csoporttal, akik mind féktelen nagy bulizásra vágynak.

Nem kell ez nekem, nagyon nem. Vagy mégis? Fogalmam sincsen, de lehet, hogy segíteni fog, lehet, hogy még jobban ártani, Mike-ért megteszem, mert megígértem neki. És ha nehezen is, de megtartom az ígéretemet…