last to know.♥ [10.rész - Elena szemszöge]

Hola!♥

Újra itt. :)♥

A gépen ülve sokat gondolkoztam. Ha nem Damonon, akkor azon, hogy nézhet ki a barátnője. Minden lehetőséget felvetettem magamban. A szőkétől a feketéig, mindent. Egyszerűen azt akartam, hogy mellette legyek, és, hogy többet nem akarom őt elengedni. Az út, ami nem is volt olyan hosszú, most mégis annak tűnt, és fárasztónak. A sok gondolkozás, az elmélkedés egy személyről, akihez aprócska remények fűznek. A kék szemű hercegemről, a csodaszép szeműről.

Igen, róla álmodozok, és ezt bekell magamnak is vallanom, hogyha róla van szó, nem vagyok egy könnyű eset. Irtóan hiányzik. Bár csak egy hónap telt el, nekem többnek tűnt. Most belegondolva, egy évnek is. Ezalatt az idő alatt, sok minden történhetett, aminek a feléről, tudni sem szeretnék. Mert ha belegondolok fáj, és fájni is fog, úgy érzem. Becsuktam a szememet, és csak akkor akartam kinyitni, mikor odaértünk. Mikor leszállt a gép, és szaladhatok hozzá, átölelhetem, és hozzábújva, biztonságban érezhetem magamat. Mert ez a legnagyobb vágyam, ebben a pillanatban. na, meg persze az, hogy ne legyen barátnője. De ezt 100%-osra, nem biztosíthatom magamnak. Sőt bele sem élhetem magamat, hiszen a legmagasabbról lehet, a legnagyobbat esni. És lehet, hogy én eszméletlenül nagyot esek…

Egy idő után, kinyílt a szemem, és a gép kezdett leszállni. Ezt a hangot vártam, már egy ideje, így boldogan szálltam le a gépről. A cuccaimat összeszedve, kezdtem el sétálni. Minden erőmmel rá koncentráltam, és nem tudtam a reakciómat, ha meglátom. De örülni fogok az biztos. Vagy nem. – gondolkoztam el, majd megfordultam, és ekkor megláttam őt, egy másik nő karjaiban. Nem akartam hinni a szememnek, nem akartam, hogy igaz legyen. Azt akartam, hogy egy rossz rémálom legyen, amiből hamarosan felkelek. De nem, nem az, mert nekem jött egy ember, és még mindig láttam, annak a lánynak a karjaiban. Valahogy kezdtem megbánni, hogy visszajöttem. Egy ideig moccanni sem bírtam, csak álltam ott, mint akit odaszögeztek, és nem bír mozdulni. Ő is észrevett, és ezzel már egymást néztük, de miért ennyire nehéz ez. Boldog volt, láttam rajta. Persze, megmondtam neki, hogy ne szomorkodjon, vagyis miattam főleg nem. És tessék, itt van, elszúrtam. Csodák csodájára, barátnője lett. És gyönyörű barátnője lett. Legszívesebben sírva elszaladtam volna, vagy visszaszálltam volna egy másik gépre, ami olyan messzire visz, amilyen messzire csak bír, hogy még eszembe se jusson a gondolat, hogy visszajövök. Pár perce, már itt állhattam, majd még újra ránéztem, és elindultam kifelé. Párszor visszatekingettem, látni akartam, még egyszer, hogy megbizonyosodjak róla, nekünk nincs közös jövőnk. Idegesített, hogy megint rossz döntést hoztam, hogy az egész életem most darabokban. De megérdemeltem. Én is ezt tettem vele. Szuper, visszakaptam. De megbántam, és fájt, hogy ezt tettem vele, de ez még rosszabb. A taxit vártam, és a sírás kerülgetett. Nem tudtam, hogy mit tegyek, merre menjek, mit csináljak. Ő érte jöttem vissza, csak ő miatta, és most ő sincsen, így megint semmi életem nincsen itt. Jó volt látni, de nem így akartam. És tessék, megtörtént amitől a legjobban féltem. Túllépett, én pedig most kezdem megtanulni, mi is az igazi szenvedés…

one in a million.♥ [9.rész - Damon szemszöge]

Hola!♥
Úh, de régen voltam. :\ Sajni, de mostanában nem tudtam sokszor jönni. Valami mindig lekötötte a figyelmemet, és talán ötletem sem volt. :S De most itt vagyok. :)

Újult erővel, kicsit összeszedve magamat. :D A történet ott folytatódik, ahol abbahagytam. Elena a gépen, Damon Iz-t várja...és stb. :)
Remélem, tetszik. :$♥

Nagyon vártam már, hogy Iz megérkezzen. Régen láttam, és már nagyon hiányzik. Talán, ez elfogadtatja velem, hogy nincs többé. – gondoltam magamban, majd beültem az autómba, és a reptérre siettem. Tudtam, hogyha Iz itt van az életem megváltozik, és jobb lesz. Vagyis ennél, már csak jobb lehet. Útközben beugrottam két darab kávéért, és miközben utam a reptérre vezetett, iszogattam félig forró kávémat. Mostanában eléggé nyugodt voltam, és sokat változott a hangulatom. Egyszer azt akartam,hogy egyedül hagyjanak, és átgondoljam, hogy mit teszek. Néha pedig annyira vágytam a társaságra, mint még soha semmi másra. Hát igen, ezt teszi velem ez a lány. És persze, már nem úgy kell néznem rá, hogy A lány, hanem egy lány a többiből. Mert igen, el kell felejtenem, túl kell lépnem, és Iz sem fogja tétlenül nézni, hogy szétszenvedem az életemet.

A reptérre érkezve, leállítottam az autót, majd még a kávémat iszogatva, hátradőltem az ülésbe. Gondolataim mindig körülötte forognak, és ez nagyon nem jó.

Mikor megittam, kiszálltam a kocsiból, majd bezárva azt, besiettem. Igen, mostmár várom nagyon Iz érkezését, ő biztos talál nekem majd egy másik lányt, aki miatt nem kell ennyit szenvednem.

Leültem, majd várni kezdtem. Eközben nézegettem a különös emberkéket. Egyszer szerelmespárok jöttek el előttem, akiken elmosolyodtam, de legszívesebben odaordítottam volna nekik, hogy utállak titeket. Persze, ha szétmennének, én attól nem lennék boldogabb. És ez mind a kis királylányom miatt van, aki elrabolta a szívemet.

Hamarosan egy sms-t kaptam, Isabellától, hogy a gépe hamarosan leszáll. Sóhajtottam egyet, majd felállva a székről, körülnéztem, és vártam, honnan fog ez a kis pöttöm támadni.

Miközben így nézegettem, valaki hátulról a nyakamba ugrott, majd meghallottam azt a kedves kis koboldos kuncogást, és tudtam, hogy ki lehet Ő.

-Hey, szállj le rólam, kis majom. – mondtam nevetve, majd megfordultam, és megszorongottam őt.

-Annyira jó újra látni. – mosolyogtam, majd szorosan magamhoz öleltem.

Iz csak mosolygott folyamatosan, és a mosolyából ítélve, rájöttem, mostmár nagy buli lesz az életem.

-Nem is vagyok kis majom. – ellenkezett nevetve, majd újra magamhoz öleltem. Ekkor pedig olyan dolog történt, amire nem számítottam. Megláttam Őt, azt A lányt, vagyis azt az egy lányt a sok közül. A szavam is elakadt, és a szívem hevesebben kezdett el verni. Nem értem, miért érzek így iránta, a másik pedig nagyon nem értek, hogy mit keres itt, egyáltalán.

Folyamatosan csak Őt néztem, majd egy idő után, ő is észrevett, és megtaláltuk egymás tekintetét. Igaz, kissé messzebb volt, de gyönyörű volt. Sohasem láttam, ilyen szépséget, mint ő. Eközben a világ megszűnt nagyjából létezni körülöttem, csak öleltem Iz-t, aki hamarosan a hátamon kezdett el egy picit dobolni.

-Hey, összetörsz. – mondta kicsit küszködve, majd elnevette magát.

-Jaj, bocsi. – mondtam kissé bocsánatkérően, de a szememet nem vettem le róla. Tudtam, hogy elfogok veszni benne, de az se biztos, hogy ez ő. Lehet, hogy képzelődök, lehet, hogy már – nem tudom – magyarázatot sem tudok rá adni, csak őt bámulom, és ő is engem, és innentől kezdve, nem tudom ezt az érzést, sehova sem tenni…