Hola!♥
Kisebb kihagyás után, megérkeztem :) Remélem, tetszetős :)
Miután még felszállhattam volna a gépre, érzéseim kavarogtak. Egyáltalán vissza akarok én menni? Látni akarom, hogy mással van? Nem hinném, hogy ez lenne a leghelyesebb, de a szívem ezt súgta, és én pedig hallgatok rá. Visszamegyek, és beszélek vele.
Igazából az utóbbi napokban, próbáltam elterelni a gondolataimat, és vártam is egy-két napot ahhoz, hogy tényleg végiggondoljam mit akarok. Este próbáltam kikapcsolódni valami kisebb társasággal, de azt sem sikerült valami túl fényesen. Folyamatosan csak Ő járt a fejemben, mintha ez belém lenne programozva. És akárhányszor megkérdezték jól vagyok, mindig igennel válaszoltam. Persze, ez nem így volt, hiába beszéltem be magamnak, hiába akartam elhitetni mindenkivel ezt az oltári nagy hazugságot. Csak nem akartam őket untatni a lelki gondjaimmal, azzal, hogy mit érzek, és mennyire reménytelen vagyok.
Össze vagyok zavarodva, az egész életem felfordult. Olyan volt mint egy rossz film, amiben mostmár csak én vagyok a főhősnő, akire sosem talál rá a szerelem. De miért érzem ezt? Miért vagyok olyanba szerelmes, aki miatt elhagytam azt a helyet, ahova tartoztam? Miért vágyik a szívem csakis és csakis rá? Ezek a kérdések számomra teljesen megválaszolhatatlanok. Nem értem őket, és egyszerűen hiába akarok magyarázkodni, nem megy.
Az utóbbi időben, mintha kicseréltek volna. Nem ismertem se magamra, sem az érzéseimre, sem már a bennem lakozó személyre. Csakis egy lány voltam, akit már lassan nem is ismerek. Elvesztettem önmagamat, az eszemet, a józan gondolkozásomat, egy ember miatt. Aki talán már mással vigasztalódik, aki lehet, rég túltette magát rajtam, én pedig csak áltatom magamat, és úgy teszek mintha minden rendben lenne. Pedig ez egyáltalán nincs így…
Eddig visszafojtottam az érzéseimet, elhitettem magammal, hogy nem szeretem őt, most pedig folyamatosan zúdul rám ez az egész érzés áradat, én pedig nem tudok ellene mit tenni.
Végre tisztán akartam látni, azt akartam észrevenni magamban, ami igazán jó. Akárhányszor rá gondolok a szívem hevesebben dobog, és úgy érzem odaadnám mindenemet, az egész életemet azért, hogy vele lehessek.
Azért, hogy megöleljen, vagy csak rám mosolyogjon. Mégegyszer úgy szóljon hozzám mint ezelőtt. De tudom, ez már csak lehet álom, olyan amiből nem szabadulok. Sóhajtva néztem a hotel szobám ajtaját, majd utoljára lejátszódott magamban az egész, és eldöntöttem, én igazán ezt akarom.
Felkaptam a csomagjaimat, majd lassan az ajtó felé közeledtem, és úgy éreztem, ha már itt vagyok, nincs visszaút. Megfogtam a kilincset, majd bezárva az ajtót, beszálltam a liftbe. Gondolataim úgy mentek fel és le mint ezt a lift, és a szívem pedig hevesen vert. Miután kijelentkeztem, és minden dolgomat elvégeztem, elindultam.
Még meggondolhatod magad, még visszamehetsz ahonnan elindultál – gondolkoztam el, majd megráztam a fejemet, és határozottan léptem ki a hotelből. Mivel a taxit már előbb idehívattam, ezért már meg is érkezett, így elmondva úti célomat, csak hátradőltem, és vártam, mikor érünk a reptérre. Most már végleg eldöntöttem, hazamegyek, megkeresem, mindent elmondok, és lesz ami lesz.
A reptéren, előszedtem a jegyemet, majd elindultam, és amikor az indulást bejelentették, elindultam, hogy felszállhassak, és meghozzam életem – talán – egyetlen egyben legrosszabb és legjobb döntését…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése