Hola!♥
Újra itt. :)♥
A gépen ülve sokat gondolkoztam. Ha nem Damonon, akkor azon, hogy nézhet ki a barátnője. Minden lehetőséget felvetettem magamban. A szőkétől a feketéig, mindent. Egyszerűen azt akartam, hogy mellette legyek, és, hogy többet nem akarom őt elengedni. Az út, ami nem is volt olyan hosszú, most mégis annak tűnt, és fárasztónak. A sok gondolkozás, az elmélkedés egy személyről, akihez aprócska remények fűznek. A kék szemű hercegemről, a csodaszép szeműről.
Igen, róla álmodozok, és ezt bekell magamnak is vallanom, hogyha róla van szó, nem vagyok egy könnyű eset. Irtóan hiányzik. Bár csak egy hónap telt el, nekem többnek tűnt. Most belegondolva, egy évnek is. Ezalatt az idő alatt, sok minden történhetett, aminek a feléről, tudni sem szeretnék. Mert ha belegondolok fáj, és fájni is fog, úgy érzem. Becsuktam a szememet, és csak akkor akartam kinyitni, mikor odaértünk. Mikor leszállt a gép, és szaladhatok hozzá, átölelhetem, és hozzábújva, biztonságban érezhetem magamat. Mert ez a legnagyobb vágyam, ebben a pillanatban. na, meg persze az, hogy ne legyen barátnője. De ezt 100%-osra, nem biztosíthatom magamnak. Sőt bele sem élhetem magamat, hiszen a legmagasabbról lehet, a legnagyobbat esni. És lehet, hogy én eszméletlenül nagyot esek…
Egy idő után, kinyílt a szemem, és a gép kezdett leszállni. Ezt a hangot vártam, már egy ideje, így boldogan szálltam le a gépről. A cuccaimat összeszedve, kezdtem el sétálni. Minden erőmmel rá koncentráltam, és nem tudtam a reakciómat, ha meglátom. De örülni fogok az biztos. Vagy nem. – gondolkoztam el, majd megfordultam, és ekkor megláttam őt, egy másik nő karjaiban. Nem akartam hinni a szememnek, nem akartam, hogy igaz legyen. Azt akartam, hogy egy rossz rémálom legyen, amiből hamarosan felkelek. De nem, nem az, mert nekem jött egy ember, és még mindig láttam, annak a lánynak a karjaiban. Valahogy kezdtem megbánni, hogy visszajöttem. Egy ideig moccanni sem bírtam, csak álltam ott, mint akit odaszögeztek, és nem bír mozdulni. Ő is észrevett, és ezzel már egymást néztük, de miért ennyire nehéz ez. Boldog volt, láttam rajta. Persze, megmondtam neki, hogy ne szomorkodjon, vagyis miattam főleg nem. És tessék, itt van, elszúrtam. Csodák csodájára, barátnője lett. És gyönyörű barátnője lett. Legszívesebben sírva elszaladtam volna, vagy visszaszálltam volna egy másik gépre, ami olyan messzire visz, amilyen messzire csak bír, hogy még eszembe se jusson a gondolat, hogy visszajövök. Pár perce, már itt állhattam, majd még újra ránéztem, és elindultam kifelé. Párszor visszatekingettem, látni akartam, még egyszer, hogy megbizonyosodjak róla, nekünk nincs közös jövőnk. Idegesített, hogy megint rossz döntést hoztam, hogy az egész életem most darabokban. De megérdemeltem. Én is ezt tettem vele. Szuper, visszakaptam. De megbántam, és fájt, hogy ezt tettem vele, de ez még rosszabb. A taxit vártam, és a sírás kerülgetett. Nem tudtam, hogy mit tegyek, merre menjek, mit csináljak. Ő érte jöttem vissza, csak ő miatta, és most ő sincsen, így megint semmi életem nincsen itt. Jó volt látni, de nem így akartam. És tessék, megtörtént amitől a legjobban féltem. Túllépett, én pedig most kezdem megtanulni, mi is az igazi szenvedés…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése